2013. december 28., szombat
Esküvői fotózás - Ünnepi hangulatban
Kevés szebb dolgot tudok fotósként elképzelni, mint örömet okozni másoknak a képeinkkel. Szerencsés vagyok, hogy a fotózás olyan ágában dolgozhatok, ahol a fotókhoz valóban sok sok érzelem fűződik. És ez talán még hatványozottan érvényes ilyenkor az ünnepek táján, pláne, hogy alkalmunk volt egy picit mást csinálni... Egy tündéri kis karácsonyi manót sikerült lencsevégre kapnunk, és a szülők mosolya mellett is nyilvánvaló volt, ki a sztár a képeken! Az a rengeteg nevetés a fotózás során már akkor sejtette, hogy a képek igen különlegesek lesznek. És valóban, számunkra nagyon azok. Mert azon kívül, hogy büszkén nézegetjük a jobbnál jobb fotókat, mindegyik kép egy mosolyt csal az arcunkra ahogy rápillantunk. És közben tudjuk, mekkora öröm lehet ezeket a képeket nézegetni a szülőknek, nagyszülőknek, és rokonoknak. Mert az esküvőnél talán egy téma generál még több érzelmet és szeretetet a szívekben: egy kisbaba. Vagy egy kisbaba ünnepi hangulatba öltöztetve! Reméljük ezek a fotók is tetszenek nektek, és elnézitek nekünk, hogy nem csak esküvői képeket láthattok tőlünk! És hogy egy kicsit mégis esküvős jelleggel zárjam ezt a pár sort: egy pár az esküvőjére keres talán először profi fotóst és ilyenkor még nem is gondoltok arra, hogy valójában lehet, hogy egy életre keresitek a fotósotokat. Ha olyan emberre akadtok, akiben teljesen megbíztok (és az esküvői fotóitokat is nagyon szeretitek), akkor bizony nagy esély van arra, hogy jóval az esküvőn túl mutasson ez a kapcsolat. A kismama képek, az újszülött fotók (majd az 5 hónapos, 9hónapos, 1 éves képek), a családi események mind igénylik ezt a bizalmat, és egy jó fotóst! A vdArtphoto élmény számunkra ezt is magába foglalja: mellettetek vagyunk az első levélváltástól kezdve jóval az esküvő utánig! És alig várjuk, hogy a pároknak készített esküvői képek átadása után egy-két-három évvel ilyen fotókkal okozhassunk örömet újra!
www.vdartphoto.com
2013. december 8., vasárnap
Esküvői fotózás - A világ legmobilabb szakmája?
Sziasztok kedves lányok, menyasszonyok és vőlegények! Újra itt. Joggal
érezhetitek magatokat kissé elhanyagoltnak, hiszen már régóta nem jött
tőlem újabb bejegyzés. De ennek most komoly oka van: egy közel 8000km-es
költözés, mely során ismét Magyarország lett a vdArtphoto központja!
Nem kis távolság és nem kis feladat egy ilyen költözés, és nemcsak
magánemberként, hanem mint esküvői fotós cég is mindent át kellett
szervezzünk. Ez vetette fel bennem annak gondolatát, hogy mennyire
szerencsések vagyunk a mi munkánkkal: lehet hogy ez a világ egyik
legmobilabb szakmája?
Egy esküvői fotóst szinte semmi sem köti helyhez,
sőt, egy kicsi ambícióval megáldva pont az utazás, az újabbnál újabb
helyszínek tartják benne frissen a kreativitást. Sokszor kérdezték tőlem
párok (és ez a világ minden részén jellemző kérdés) mi a cég bázisa, és
hajlandóak vagyunk-e ide-oda elmenni. Hát persze! Egy ilyen mobil
világban már nem lehet kérdés, hogy határok nélkül válogathattok fotósok
között. Csak azért, mert egy adott városban lesz az esküvőtök, nem kell
pont a helyi kínálatból találnotok fotóst. Hiszen mit spórolhattok
ezzel? A fotós benzinköltségét... És mit nyerhettek? Egy
fényképészt, aki valóban azt adja nektek, amiről álmodtok.
Ami számomra talán a legcsodálatosabb, hogy nemcsak országon belül
jellemző ez a fajta mobilitás. Ma már országhatárokat is legyőznek a jó
képek, és a párok egyre könnyebben vonatkoztatnak el attól, az adott cég
fizikailag éppen hol található. A nagy napon legyenek ott ahol kell, és
ennyi! Sőt, bevallom, már az óceán sem akadály. Nem szerettük volna
teljesen feladni mindazt a munkát, amit Kanadában és az USA-ban
befektettünk, és szerencsére úgy tűnik nem is kell: 2014-re már több
foglalásunk van a világ másik felére és itthonra is, úgyhogy kalandból
és utazásból nem lesz hiány! Sikerült elérni célunkat, hogy valóban
nemzetközi jelleggel dolgozhassunk, határok és fizikai korlátok nélkül. És ismét belegondolok: hány munkahely, hány szakma engedné ezt meg?
Nagyon szerencsésnek tartom magunkat, hogy azt csinálhatjuk amit
imádunk, és mellette ennyi kalandban lehet részünk. Az ember állandóan
fejlődik, és fotósként ez a legfontosabb. És a tudat, hogy a képeinkkel
és ezzel a szakmával bármikor megálljuk a helyünket, bárhol a világon.
Most éppen újra itthon: nektek, veletek, értetek vagyunk. :)
2013. november 1., péntek
Esküvői fotózás - Fotóst keresünk, de nagyon!
Őszinte leszek, a címhez egy napokban érkezett vidám hangulatú ajánlatkérés adta az ötletet, de már előző írásomban is ígértem, hogy végre beszélünk arról, hogyan is válasszunk fotóst. A feladat nem egyszerű, de azért könnyebb dolgunk lesz, mint Tom Cruise-nak a Mission Impossible kalandjaiban... Én azt vallom, hogy háromszor kell szerelembe esnetek: az elsővel már megvagytok, hiszen eljegyeztétek egymást. :) Most jöhet az a rész, hogy addig addig nézegettek interneten fotós honlapokat, amíg azt nem érzitek: beleszerettetek egy oldal fotóiba és bele tudjátok magatokat képzelni a képekbe. Na jó, ebből előfordulhat, hogy lesz két-három (négy-öt-hat) szerelem... Az igazán tetsző oldalakat jegyzeteljétek ki, és aludjatok rá. Majd friss szemmel újra böngésszétek ezeket az oldalakat, most már elolvasva a csomagok tartalmát, a fotósok bemutatkozását, mindent amit meg lehet tudni a honlapról. Így szintén letisztul az az érzés, hogy első megítélésre kivel tudjátok a napot elképzelni. Ha sikerül 3 fotósra leszűkíteni a kört, eljött az ideje árajánlatot kérni. (segítség az előző cikkben) Itt előfordulhat, hogy olyan ajánlatot kaptok, ami sajnos teljesen kiesik a ti költségvetésetekből. Egy későbbi bejegyzésben fogok majd az árakról és azok realitásáról írni (vagyis reálisan mennyiért mire számíthat az ember a szolgáltatás minőségében, a képek szubjektív jellegét szinte figyelmen kívül hagyva), most csak annyit, hogy általános szabályként ha egy fotós az esküvői összköltségvetésnek kb. a 10%-át teszi ki, akkor valószínűleg az elvárásaitoknak megfelelő minőséget fogtok kapni. /Példa: Egy két és fél milliós esküvőre a fotóra szánt összeg kb. 250ezer Ft./ (és most kérlek ne harapjátok le ezért a fejem)
Semmi baj nincs, ha nem engedhettek meg magatoknak egy nektek tetsző fotóst. A lényeg az, hogy eddigre kialakult bennetek egy elképzelés, egy igény, és így egyszerűbb lesz ennek megfelelőt keresni. De tegyük fel, hogy megtaláltátok azt a 3 fényképészt, akiknek a munkájukba beleszerettetek és akiknek az árai is megfelelnek. Találkozzatok mindhárommal személyesen! És itt kell úgymond harmadszor is szerelembe esni: a fotóssal, mint emberrel. Na jó, csak átvitt értelemben. De lehet bármilyen jó fotós valaki, bármilyen jó árakkal, ha emberileg nem kerültök azonnal egy hullámhosszra. Éreznetek kell egyfajta kötődést, és azt, hogy jó lesz azzal az emberrel együtt lenni a nagy napon. És éreznetek kell, hogy abszolút meg tudtok benne bízni. Ha mindez megvan, akkor nagyon nagy esélyetek van arra, hogy valóban megtaláltátok álmaitok fotósát!
Ekkor pókerarcot fel, és beszéljetek vele a következő pár kérdésről (a teljesség igénye nélkül igyekeztem néhány fontos kérdést összegyűjteni):
1.: Hogyan védi, archiválja a képeket az esküvő után?
2.: Van-e és a fő felszereléshez képest milyen a pótfelszerelése? (a technika ördöge sosem alszik, ugye...)
3.: Pontosan mi az amit esküvő előtt, esküvő napján és esküvő után kaptok?
4.: Ha vele történik valami, mi a B terv?
5.: Pontról pontra nézzétek át együtt a szerződést!
És ha ezekre és egyéb kérdéseitekre jó választ kaptok, akkor le a pókerarccal (most már érezze a fotós is hogy nagyon tetszik nektek, ez nekünk is fontos, hiszen én is mindig izgulok kicsit találkozók előtt) és kapjátok elő a tollat aláírni, hogy el ne szalasszátok a fotósotokat!
Azt hiszem most egyszerre ennyi fér ebbe a cikkbe bele. Hamarosan írok majd kicsit arról is, a fenti kérdésekre milyen válaszok a jó válaszok, és bár minden fotós másként csinálja a dolgokat, azért a lényeget le tudjátok szűrni majd. Addig is jó fotós-böngészést, bizony a jövő évi esküvőkhöz itt az ideje, hogy fotóst keressetek és persze találjatok!!! www.vdartphoto.com
2013. október 26., szombat
Esküvői fotózás - Ajánlatot kérek... de mire is?
Ismét eljött az évnek az az időszaka, amikor hűvösebbek a nappalok,
hamar sötétedik, és nincs is jobb annál mint a meleg szobában a
laptoppal az ölünkben párunkkal összebújni, és fotóst keresni
esküvőnkre... :) Az elmúlt hetekben, ahogy a nyár elmúlt, érezhető volt
egyfajta fellendülés az ajánlatkérő e-mailek mennyiségében, és arra
gondoltam, ehhez tudnék némi támpontot adni nektek fotós szemszögből.
Természetesen minden ajánlatkérésnek nagyon örülünk, hiszen ez azt
jelenti, hogy tetszenek a képeink és jól működik a marketingünk, vagyis
ránktaláltatok a fotósok rengetegében. Ám az év ezen időszakában a
fotósok még javában retusálnak, könyvet szerkesztenek, és még az őszi
esküvők mellett a legutolsó napsugarakat kihasználva a jövő évi
eljegyzési fotózásokat szervezik, és még sorolhatnám. Tennivaló van
bőven, és bizony a sok e-mailre nem mindig egyszerű gyorsan és pontosan
válaszolni. Olyankor meg főleg nem, ha a levélben ennyi áll: "Érdeklődni
szeretnék mennyibe kerül egy esküvő fotózása?" Higgyétek el, erre nincs
egyszerű válasz a valóban jó és profi fotósok esetében. Mi nem
tömegcikket ajánlunk, nem nagy mennyiségben egy kaptafára előállított
műanyag formát nyújtunk a pároknak. Személy szerint én úgy gondolom,
hogy az esküvői előkészületekben nagyon fontos a pároknak az, hogy
pontosan tudjanak kalkulálni a felmerülő költségekkel. Ezért nem
szeretek vaktában dobálózni a számokkal, hiszen az senkinek sem jó.
A következő kérdésekre válaszolva azonban minden fontos információt megadhattok egy fotósnak ahhoz, hogy egészen pontos ajánlatot tudjon adni nektek.
1.: Mikor lesz az esküvő, amennyire lehet pontos dátummal (sokszor van szezonon kívüli kedvezmény, illetve ez eleve eldönti, szabadok vagyunk-e még aznap)
2.: Helyileg melyik városban lesz, akár mi a lagzi helyszíne
3.: Hány órás lefedettséget szeretnétek
4.: Hány fős lakodalom lesz nagyjából
5.: Szeretnétek-e fotókönyvet? (sokszor vannak kedvezményesebb csomagok, amik eleve tartalmazzák ezt)
6.: Videózás érdekel-e titeket? (sokan ajánlanak dupla szolgáltatást, ilyenkor az ár is kedvezőbb lehet mintha külön cégektől rendelitek meg a fotót és a videót)
Ha a fenti infókat megadjátok, biztosan sokkal egyénre szabottabb ajánlatot kaphattok, ami valóban segíthet majd nektek a döntésben. És mint fotós, szeretnélek megkérni titeket, hogy a kapott ajánlatokra legalább egy sorban válaszoljatok, csak annyit, hogy megkaptátok és majd átnézitek. Ez sokat jelent nekünk, és úgy érezzük, nem hiába szántunk időt egy kedves és korrekt ajánlatadó levél megírására. Ezt előre is köszönöm nektek! Hamarosan írok majd arról is, hogyan érdemes fotóst választanotok, hány körön át érdemes szűkíteni a lehetőségeket és mi az, amire érdemes figyelni/kitérni egy személyes találkozó alatt. Addig is jó böngészést, sikeres ajánlatkéréseket és sok örömet a laptoppal összebújós hűvös estékhez!

2013. október 4., péntek
Esküvői fotózás - Tradíció, a hagyományoktól eltérve
Hát az elmúlt hetekben nagyon belemerültem az esküvők és a retusálások
világába... Pedig már alig vártam, hogy legyen egy csepp időm írni
nektek, és megoszthassam veletek, mekkora élményben volt részünk egy
ír-kanadai esküvőn! Az írekről tudni kell, hogy nagyon fontos számukra a
hagyományok őrzése. Ez most sem volt kérdéses. Az már más kérdés, hogy
az ír tradíciók kissé eltérnek a számunkra "hagyományos" esküvő
gondolatától... Ám fotósként és emberként is nagyszerű élmény volt
belecsöppenni egy ízig-vérig szókimondó, közvetlen, kedves és igazi ír
család legszebb napjába. Az örömanya első mondatát valahogy így tudnám
nőiesen lefordítani: "Ez egy IBKL esküvő és ház. Illeszkedj be, vagy
kopj le! Töltsetek magatoknak egy italt és érezzétek jól magatokat!"
(megjegyzem, az ital nekünk a kólában merül ki) De nem volt semmi így
kezdeni a napot. Vagy azt hallani az amúgy nagyon bájos, igazi
hercegnős, szőke hajú kék szemű menyasszonyomtól, hogy "Lazítsatok, ne
aggódjatok annyit, tudom hogy ti vagytok a legjobbak, lesz ami lesz
abból tuti jót csináltok!" (és a töltelékszavakat ismét finoman
kihagytam...)
Egy szigorú egy órás katolikus templomi szertartás után aztán hova vezetett egyből az utunk? Egy igazi ír kocsmába fotózni! Nem ám parkba, vagy belvárosba, vagy bármilyen hagyományos helyre... neeeeem. Egy kocsmába. És jött a fél világ velünk. Az összes koszorúslány a kísérőkkel, a szülők, néhány gyerkőc, nagynéni, nagymama és még pár fontos rokon és barát... Ugyanis a családi fotókat is ide tervezték! Eddigre azonban mi is ráéreztünk, hogy itt aztán semmi keresnivalója a hagyományos képeknek! Ha már ír lakodalom, akkor legyen valóban az! Volt is Guinnes mindenki kezében! És fergeteges hangulatban készültek el a közös képek. És amire nagyon büszkék vagyunk: itt is úgy érezzük, hogy sikerült egy életre szóló emléket alkossunk a párnak: az ő személyiségüket megörökítve, a mi stílusunkkal vegyítve olyan képeket készíteni, amiket büszkén mutatunk meg bárkinek. Remélem amit láttok most, az nektek is tetszik!
Az est további fénypontjai közül még két dolgot emelnék ki: fontos tradíció hogy a tanú beszédet mondjon. És igazán nem semmi, amikor 120 ember tapsol egy vérbeli ír fiatalembernek, aki bizony nem alacsony véralkohol-szinttel megáldva rögtönzött beszédében a vőlegény gyerekkori emlékeiből idéz... Töltelékszavakkal megspékelve, eredeti ír dialektusban. Ezt már csak az tudta tetézni, amikor mi a jó hagyományoknak megfelelően kértük a menyasszonyt, hogy akkor a tortavágásnál idenézzenek, mosolyogjanak, együtt fogják a kést... Egy fél percig ezt meg is tette, majd így szólt: Édes vagy hogy meg akarod örökíteni, de baromira nem érdekel minket a torta... csak a szülők miatt van. De ennyi kép pont elég lesz! (és ismét nőiesen fogalmaztam a blog érdekében)
Mindezt csak azért osztottam meg veletek, mert egyrészt nekem nagyon nagy élmény volt ilyen laza hangulatban fotózni. Másrészt ha belegondolunk, a legtöbb fenti dolgot más katasztrófaként élte volna meg. Pedig érdemes tanulni tőlük! A fentiek morális tanulsága? Engedd el magad az esküvődön, és valóban legyen a te napod! Azok az emberek, akik szeretnek, pontosan így fogják jól érezni magukat! Ne féljetek más lenni, másként csinálni dolgokat mint ahogy azt elvárják tőletek esetleg.
És a sztori gyakorlati tanulsága? Menyasszonyként nem érdemes reggel 3 felessel kezdeni... Hacsak nem folyik ír vér az ereinkben! :)

2013. szeptember 13., péntek
Esküvői fotózás - Színek, témák, ötletek és az együttműködő vendégsereg
Vigyázat, telefonnal készült kép! Az eredeti még feldolgozás alatt... |
Ismét egy lazább, csajosabb dolog jutott eszembe, természetesen egy újabb esküvő inspirálta a gondolataimat. Már otthon sem szokatlan, hogy a párok (na jó, legyünk őszinték, a menyasszonyok) kigondolnak egy színkombinációt a nagy napra, amit igyekeznek következetesen végigvonultatni a meghívóktól kezdve a dekoráción át egészen akár a koszorúslányok ruhájáig... Ám egyik legutóbbi esküvőmön ennél jóval tovább léptünk! És meg kell mondjam, bár kicsit furcsálltam a dolgot és valahogy nehezen tudtam elképzelni a kivitelezést, a végeredmény nagyon tetszett. Arról volt szó ugyanis, hogy a menyasszony a lila-ezüst kombinációt választotta esküvőjére, mégpedig a filmszínház témakörében. Egy színházban esküdtek, a színpadon zajlott a szertartás, és ajándékba mindenki álarcokat kapott. Mozijegy jellegű meghívó, ódivatú papírtasakokban pattogatott kukorica és egymásnak énekelt musical részletek tették teljessé a képet. Ám nekik ez sem volt elég. Így az egész násznépet megkérték, hogy lilában, ezüstben, vagy feketében és fehérben jelenhet csak meg az esküvőn... Na itt néztem egy nagyot, amikor megtudtam! Érdeklődve és némi kétkedéssel vártam az estét... És valóban, minden vendég eleget tett a kérésnek. Remekül mutatott a násznép, egységesnek tűntek és látszólag senkinek nem okozott ez problémát! Nem tudom, ti mit gondolok erről? Lenne olyan téma, ami köré szívesen szerveznétek esküvőt? És mennétek ennyire "messze" a részletek megszervezésével? Én magam sem tudom, mit gondoljak... Egy biztos: fotósként élmény volt ilyen összképet fényképezni, a vendégek pedig nagyon élvezték a mozi-színház világát!
2013. szeptember 5., csütörtök
Esküvői fotózás - Egy jó szervező aranyat ér
Megtörtént az előző bejegyzést követő esküvő... Tanulságos volt. Káosz,
őrület, fejetlenség, idegesség, stressz, szervezetlenség... Minden, ami
egy esküvőn nem kéne hogy így legyen. Ráadásul a rossz szervezés miatt
mi maradt el az esküvőn? Naná, hogy a kreatív fotózás. Egyszerűen nem
maradt rá idő, pedig mint ahogy azt már tudjátok előző írásaimból, mi
mindig minimum másfél-két órát kérünk erre a pároktól. Jelen esetben
minden annyira megcsúszott, és annyira nem volt aki kézben tartsa az
eseményeket, hogy 10 percet kaptunk fotózni, egy nem kimondottan
fotózásra alkalmas helyen. Ráadásul mondanom sem kell, a menyasszony és
vőlegény addigra már teljesen ki volt készülve idegileg...
Mindez arra ihletett, hogy meséljek nektek arról, mit gondolok az esküvőszervezőkről: Egy jó szervező aranyat ér. És ezt nagyon őszintén mondom. Ráadásul otthon egy filléretekbe sem kerül! Lányok, a mai világban, amikor keményen helyt álltok a munkahelyeteken, amikor karriert építetek, amikor emellett még háziasszonyok is vagytok, sok esetben már anyukák is akár.... akkor nem szégyen segítségül hívni egy esküvőszervezőt! (meg amúgy sem, persze)
Egy jó esküvőszervező megbízása nem azt jelenti, hogy akkor már nem is ti szervezhetitek meg az esküvőtöket. Dehogynem! Csak szinte garanciátok van arra, hogy jó szolgáltatók kerülnek a figyelmetekbe, a nektek megfelelő árkategóriában. A választás, a mérlegelés ugyanúgy a Ti feladatotok marad, továbbra is Ti álmodhatjátok meg a részleteket, a dekort, a zenét, a helyszínt, a menüt... Mindent! De lesz mellettetek valaki, aki a több órás netes keresgélést (per szolgáltatás) leveszi a vállatokról, aki segít az ajánlatkérésekben, felkutatja nektek mindenből a legjobbat és kézben tartja a szervezést. És a legtöbbször a nagy napon is veletek van, ami nemcsak nektek lesz megnyugtató, hanem minden szolgáltató munkáját megkönnyíti.
Ráadásul lehetőségetek van arra is, hogy csak bizonyos részleteket bízzatok az esküvőszervezőre, vagy csak konzultációt kérjetek tőle. Persze az is előfordul, hogy a gyűrűpárnától kezdve a nászútig mindent rábíznak a párok a szervezőre. Egy biztos: valamiért mindannyian azt hisszük, hogy amiatt hogy láttunk néhány esküvőt és néztünk jónéhány romantikus filmet, tudunk magunknak tökéletes esküvőt szervezni. Pedig James Bond filmekből is láttunk eleget, levegőben is utaztunk párszor, mégsem hisszük hogy tudunk repülőt vezetni...
Mit gondoltok, ti kipróbálnátok milyen egy esküvőszervezővel együtt készülni a nagy napra? Várom a válaszokat itt a blogon!

2013. augusztus 31., szombat
Esküvői fotózás - Esküvő előtt egy nappal
Esküvői fotósként nem jellemző, hogy nyáron pihenjen az ember... Mi az
elmúlt két hétben mégis ezt tettük, persze azért egy-két fotózás
becsúszott a nagy pihenés napjai közé... De jól is tettük, hogy
feltöltődtünk kicsit, mert ismét ezerrel pörögnek az események és ez
most még két hónapig nem is fog csillapodni. Most egy laza csajos téma
helyett egy kis bepillantás következik az esküvői fotós életébe... Még a
blog elején azt ígértem, nemcsak a szépet és a jót osztom meg veletek.
És most megmondom őszintén, picit ki vagyok akadva. Holnap ugyanis
esküvő. Ezzel persze semmi baj nincs. Azzal viszont már igen, hogy ma
este 8kor még nem tudok semmit arról, holnap mi fog történni... Mint
minden pártól, tőlük is már az eljegyzési fotózáson kértem, hogy
legkésőbb egy héttel az esküvő előtt küldjék el nekem a nagy nap
programját. Egy héttel az esküvő előtt írtam a párnak, hogy ideje
elküldeni nekem az infókat. Jött a válasz, hogy egy-két nap és küldik.
Hát nem érkezett meg... Szóltam ismét, és ismét, és ismét... Minden nap,
egészen máig. Ma viszont már igencsak aggódtam, hogy még mindig nem
tudjuk, hánykor és hol kell holnap kezdjünk. Több órás próbálkozás után
végre sikerült elérnem a menyasszonyt, illetve az anyukájával tudtam
beszélni. Így végre megtudtam hánykor kell kezdeni, és hogy nagyon sok
minden át lett szervezve... A többi információt pedig majd ma éjszaka
valamikor megkapom e-mailben... elvileg.
Ne értsetek félre, ha valaki, akkor én megértem, hogy mennyire sok a teendő az esküvő előtti napokban. De lányok, nem szabad ennyire az utolsó pillanatra hagyni a szervezést. Nem magam miatt aggódok most sem, hanem azért, mert mindig a legjobbat akarom nyújtani a menyasszonyaimnak, és ehhez nekem felkészültnek kell lennem. Ezért tanácsolom most nektek azt, mi is az, amit mindenképpen érdemes előre egyeztetni a fotóssal az esküvővel kapcsolatban. Mit is tartalmazzon az a bizonyos program-infó?
Először is a fotós kezdésének pontos idejét és a helyszínt, pontos címmel. Majd sorban a nap főbb eseményeit, a különböző helyszínek címével és az események időpontjaival egészen a fotós munkájának befejezéséig. Nem kell túl részletesen, valóban csak a legfőbb momentumokat kell kiemelni. Ezzel segítetek minket abban, hogy még jó előre átlássuk a terveiteket, ha valami kérdésünk van, azt nyugodtan meg tudjuk beszélni, esetleg ötleteket is adhatunk hogy még simábban menjen minden. Mi is szó szerint feltérképezzük a helyszíneket (már előző este a GPS-ben minden cím sorban beállítva, hiszen nem ismerhetjük az egész ország minden utcácskáját), kitaláljuk hol tudunk parkolni, felkészülünk arra, mire mennyi időnk jut elméletben és ebből mennyi a valószínű a realitásban... Szóval nagy szükségünk van a ti segítségetekre ahhoz, hogy tökéletesen felkészülten érkezhessünk meg az esküvőtökre. És ez nemcsak nekünk segítség. 10 év tapasztalatából tudjuk, hogy azok a menyasszonyok, akik hagyják, hogy az utolsó pillanatra maradjanak fontos teendők, bizony sokkal kevésbé tudják élvezni a nagy napot. Akik viszont előre átlátják, leírják és elképzelik azt, mi hogy lesz az esküvőn, aznap sokkal lazábban és magabiztosabban élik meg az események sodrását. Ezek után remélem megértitek, miért is vagyok most picit kiakadva... De máris jobban érzem magam, hogy tettem azért, hogy ti majd másként csináljátok! Kérlek ígérjétek meg nekem, hogy nem hagyjátok a fotósotokat egy nappal az esküvő előtt ennyire izgulni! Előre is köszi!

2013. augusztus 11., vasárnap
Esküvői fotózás - Szép képekhez idő kell (3)
Ugyan tele van a fejem az elmúlt két esküvő eseményeivel, de mivel megígértem, jöjjön most az, mennyi időt kell hagyni a lagzi főbb eseményeinek fotózására, és mit is kell mindenképpen megörökíteni, ha már ott van velünk a fotós. A szertartás után mindenképpen jó ötlet egy nagy csoportkép készítése, amin minden vendég egyszerre szerepel. Erre egy kb. 120-150 fős násznép esetében érdemes 10-15 percet szánni, hiszen idő kell mire minden vendég megtalálja a helyét, a fotós eligazítja a részleteket és elkészít néhány hagyományos, valamint néhány vidámabb hangulatú képet. Ha a helyszín engedi, érdemes lépcsőn állva felsorakoztatni az embereket, így mindenki látszani fog, vagy akár sík terepen, de felülnézetből elkészíteni a képet.
Ezek után, ha már mindenki együtt van, könnyen be lehet jelenteni, hogy aki szeretne, most csinálhat közös képet a párral. Először a család, majd szépen mindenki felsorakozhat. Fotósként nem egy élmény mindez, és be kell valljam, nem ez a napom kedvenc része. És még csak túl sok kreativitásra sem ad lehetőséget, persze azért néha lehet bolondozni az arra hajlandó párral és vendégeikkel. De: hiába nem egy leányálom ez a szakasza a napnak, mindenképpen ajánlom mindenkinek, hogy szakítson erre időt. A vendégeitek, akik eljöttek, ajándékot hoztak nektek, és veletek örülnek, igazán megérdemlik azt a közös képet veletek. Főleg, hogy sokszor erre a jeles napra vettek új ruhát, mentek el fodrászhoz, sminkeshez... Szóval nagyon fontosnak tartom, hogy aki szeretne veletek képet, annak adjunk erre lehetőséget. Egy rutinosabb fotós a 120-150 fős násznépet valahol 30-45 perc között simán "átpörgeti", szóval ennyi időt érdemes erre szánni. Vagyis a nagy csoportképpel és a családi-baráti fotókkal együtt is egy óra alatt végezni lehet!
Innentől fogva a fotós már csak sodródik az árral, és nem igazán kell irányítania az események időzítését. Azért persze együttműködve a vőféllyel vagy ceremóniamesterrel, egy jó fotós mindig segíthet abban, hogyan alakuljanak a nap további eseményei. Talán még két részlet van, amire érdemes időt szánni, illetve nem is az idő, inkább az odafigyelés a lényeg. A tortavágás előtt legyen 2-3 perce a fotósnak a tortát valahol szép környezetben lefotózni, ha erre nincs lehetőség, akkor legalább egy percet adjatok neki, mielőtt megvágnátok a tortát! És kicsit kell pózoljatok a tortával is, ha csak egy-két percre is. Aztán jöhet a vágás, nagyon nagy mosollyal és nagyon lassan! A jó fotók érdekében érdemes legalább két szeletet levágjatok, ezzel időt adtok az esküvői fotósnak minden részlet megörökítésére. A végső fontos fotózandó téma pedig már az átöltözés után az, hogy néhány valóban könyvbe érdemes fotó örökítse meg a menyecskeruhát. Ez sokszor nem könnyű, ha a helyszín nem túl különleges bent, vagy éppen nagyon sötét, ezért mindenképpen szánjatok erre egy bő 10 percet, hogy legalább 3-5 jó fotó készülhessen!
Remélem sikerült egy kis irányt mutassak az időzítésben, és ezáltal könnyebb lesz átgondolnotok a nagy nap programját. Nagyon szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, akár teljesen egyéni kérdésekre is, úgyhogy kérdezzetek bátran! Tudjátok, a jó képekhez idő kell és egy olyan szakember, aki ez jól tudja kihasználni! Érdemes tehát jó előre gondolkodni és tervezni! Hamarosan jövök ismét valami csajos témával, az elmúlt két esküvő adott néhány ötletet, hogy miről meséljek!
www.vdartphoto.com
2013. augusztus 8., csütörtök
Esküvői fotózás - Szép képekhez idő kell (2)
Remélem legutóbbi bejegyzésem már adott némi segítséget abban, mikor
kezdjen a fotós az esküvő napján és mennyi időt kell szánni a
készülődés igényes megörökítésére. Ám a készülődés még csak a nap
kezdete, és sok más esemény is arra vár, hogy szép képek készüljenek
róluk. Szerencsére Magyarországon már az a legjellemzőbb, hogy a pár
a szertartás elé tervezi a kreatív fotózást. Ez nagyon sok segítség
az esküvői fotósnak! Tulajdonképpen bármennyi időt kérhet tőletek,
bárhova mehettek fotózni, hiszen még nem vár az egész násznép arra,
hogy visszatérjetek a szertartás utáni fotózásból. A smink és
frizura még friss, a szemetekben még ott az izgalom, és még nem
fáradtatok el az események sodrásában. Így sokkal könnyebb dolga van
a fotósotoknak is, és nektek is. Ráadásul egy jól megszervezett (a
fotós segítségével) első találkozás a napon sokkal meghittebb,
intimebb tud lenni, mintha az oltár elé vonulva látná meg a vőlegény
először menyasszonyát. Ugyanis így valóban van pár percetek arra,
hogy jól megcsodáljátok egymást, hogy megölelhessétek kedvesetek, és
élvezzétek az első találkozást a násznép jelenléte nélkül! Az
anyakönyvvezetőnél, vagy a templomban egymáshoz sem szólhattok
szinte...
Na, de visszatérve az időzítésre, induljunk ki abból, hogy a szertartás előtt van a kreatív fotózás. Őszinte leszek: az esküvői fotós számára ez a nap legfontosabb eseménye. A többi egy jól képzett, tapasztalt fotósnak szinte "rutinmunka". De a kreatív képek, na itt lehet elengednem a fantáziám, szabadjára ereszteni a kreativitást és alkotni valami olyasmit, amit büszkén tesztek ki a falra, amit szeretni fogtok ötven év múlva is... Mondanom sem kell, ez nem kis kihívást és felelősséget is jelent! Szóval bár nekem ez a kedvenc részem a napból, ugyanakkor ez a legstresszesebb is, mert annyira jót szeretnék nyújtani mindig, minden menyasszonyomnak. Emiatt van az, hogy bizony egy jó fotós, akinek valóban fontosak vagytok, könyörögni is képes azért, hogy minél több időt adjatok neki minderre. Mi a vdArtphoto-nál nettó 2 órát kérünk a pároktól a fotózás helyszínén. A nettó ez esetben azt jelenti, hogy az oda és visszaút ebben nincs benne, ez színtiszta fotózós idő. Csak ti és mi, esetleg egy segítő a háttérben... És őszinte leszek, ez a minimum! És legszívesebben én is könyörögnék, hogy legyen inkább három óra... ne csak kettő. Ugyanis az első negyed óra, húsz perc szinte nem produkál semmi különlegeset... ez csak amolyan bemelegítés, ellazulás, ráhangolódás. Vagyis marad másfél óra arra, hogy valami meghatót, művészit, egyedit alkossunk. És ha egy picit is csúszott a haj vagy a smink, vagy a lánykikérő, vagy bármi program reggel, akkor az az idő mind a fotózásból megy el. Számtalanszor fordult elő, hogy egy óránál nem volt többünk a fotózásra emiatt. És az sem ritka sajnos, hogy 20-30 perc marad nekünk összesen. Kérdem én őszintén, az előző írásomra utalva: milyen leves fő 20 perc alatt? Ehető, de messze nem a legjobb... (kommentekbe azért írhattok néhány receptet, ha van ötletetek :)) így van ez a fotókkal is! És ugye nem akarjátok beérni "messze nem a legjobb" képekkel? Akkor tessék tenni érte! Bármikorra is számoljátok ki, hogy a fodrász/sminkes mikor kezdjen az alapján amit tanácsol, hívjátok egy órával előbbre. És akkor (talán) nem lesz csúszás!
Szóval összegezve az eddigieket: A készülődés helyszínét elhagyva rá kell számolni a fotózási helyhez jutást (parkolást is!), majd két órát a kreatív képekre, majd kényelmes tempóban az utat a szertartásra. A nap fele már eltelt, de a java még hátra van! És következő írásomban ígérem megtudjátok a családi- és vendégfotók időigényét, illetve hogy ezalatt a másodfotós mivel is foglalkozhat! Hamarosan jön!

2013. augusztus 5., hétfő
Esküvői fotózás - Szép képekhez idő kell (1)
Kezdjük a készülődéssel, aminek megörökítése egyre népszerűbb. Valóban remek képek készülhetnek, ha ez megfelelően van megszervezve. Én mindig úgy nézem az adott szituációt, hogy a fejemben az jár: érdemes-e ez a fotó arra, hogy a ti álomszép albumotokba kerüljön? Tudom, hogy nem szeretnétek mutogatni a smink nélküli, melegítőfelsős, hajcsavarós fotókat senkinek... Véleményem szerint nincs értelme a fotóst a fodrászatba vagy kozmetikába hívni. Az albumra érdemes képek ugyanis akkor kezdődnek, ha már a haj és a smink készen áll. És máris lefaragtok pár órát a fotós idejéből! Az öltözködésről, ahogy az itt látható fotók is mutatják, igazán könyvbe való képek születhetnek. Ám itt óriási a szerepetek abban, hogy ez valóban így legyen.
Szükség van egy szép, lehetőleg világos szobára, ahol van elég hely, hogy kényelmesen elférjetek a ruhával, a segítőkkel és a fotóssal együtt. Ezt a szobát nem szabad másra használni! Tabuk nélkül elvem alapján elmondom, hogy nincs annál szomorúbb számomra, amikor az öltözőszoba tele van szórva a család esküvős holmijaival: kikészített cipőkkel, kellékes zacskókkal, apuka öltönye lóg a szekrényen... Ilyenkor esélytelen, hogy szép képek készüljenek, legalábbis a mi stílusunk és minőségünk szerint. Úgyhogy lányok, ez a ti feladatotok, hogy olyan szobát találjatok a készülődéshez, ami igazán fotóra érdemes környezetet ad. És még valami elengedhetetlen: bárki, aki nektek öltözni segít, teljesen készen kell álljon. Ruha, smink, haj... minden a helyén kell legyen. Mert lehet a legszebb szobában a legszebb menyasszony, ha a képen valaki kék melegítőfelsőben segíti fel a ruhát... A szívem szakad meg olyankor a fotókért, de komolyan. Úgyhogy igenis tessék a segítőknek megmondani: aznap bizony hajnalban van ébresztő, mert előbb kell elkészülniük, mint a menyasszonynak!
Ha mindezt szem előtt tartva terveztetek, akkor a fotósnak átlagosan másfél órára lesz szüksége ahhoz, hogy a készülődést megörökítse. Ebben már benne van a kreatív részletképek elkészítése (cipő, ruha, ékszerek, és amit épp találunk), maga az öltözés, néhány álomszép portré készítése, és egy kis smink-igazítás is, persze most már kamerák előtt. Általában tehát azt lehet mondani, hogy a fotós másfél órával a készülődős helyszín elhagyása előtt kell megérkezzen. És ha valóban jó fotós, akkor úgyis ott lesz kicsit előbb! Most tehát sikerült meghatározni a kezdés idejét, első lépésre ennyi elég is. Következő írásom a kreatív fotózásra szánt időt igyekszik majd a gondolatotokban minél inkább meghosszabbítani... és persze nem titkolom majd el, miért is! Örülnék ha addig is szavaznátok a blog jobb oldalán: Ti szeretnétek készülődős képeket? Illetve kérdezzetek bátran, ha bármi segítségre lenne szükségetek az időbeosztáshoz!
www.vdartphoto.com
2013. augusztus 3., szombat
Esküvői fotózás - Amikor lehull az abroncs
www.vdartphoto.com
2013. augusztus 1., csütörtök
Esküvői fotózás - Egy kis "best of" válogatás
Szeretnék veletek megosztani egy montázst, amit tegnap készítettünk, amolyan "best of vdArtphoto", a teljesség igénye nélkül, csak ami fotók épp eszünkbe jutottak és a kezünk ügyébe kerültek. Igazából azért készült a montázs, mert a dal amit hallhattok alatta, legújabb legálisan megvásárolt szerzeményünk, és kíváncsiak voltunk, hogy mennyire jól mutatnak alatta a képek. De ezt döntsétek el ti! Nagyon kíváncsi vagyok, nektek hogy tetszik ez a zene+fotó összeállítás! Miközben a képeket válogattuk, kezünkbe akadt néhány évekkel ezelőtt készült fotó is. A legérdekesebb azt volt átélni, mennyire változik, fejlődik az ember stílusa és ízlése. Olyan képek, amik sokáig a kedvenc könyvtárban voltak, már nem hatottak meg minket annyira, és ugyanakkor előkerültek olyan fotók, amikre eddig nem figyeltünk fel, ám most valami teljesen újat láttunk meg bennük. El is játszottunk néhánnyal, modernebb retusmunkát kapott pár fotó, és érdekes, új színvilágokkal is kísérleteztünk. És persze egy párszor csak ámultunk, hogy "Eddig ezt a képet hogyhogy nem vettük észre?" vagy "Hű, de sokkal jobban néz ki fekete-fehérben!"... Látnotok kellett volna minket, hajnali fél kettőkor mint a gyerekek, úgy néztük a nagy tévén hogy mit alkottunk. És őszinte leszek: büszkék vagyunk magunkra. Tetszik amit csináltunk, és jól esett érezni, hogy az utóbbi években annyit változtunk, hogy egy rég elfeledett képből most egy teljesen újat tudtunk varázsolni. Úgy érezzük újjászülettünk, ami végtelenül fontos egy fotós életében időről időre. És talán mindannyiunk életében fontos ez, a megújulás érzése. Erőt merítünk belőle és új kalandokra készülünk általa. Hamarosan mi is otthon kalandozunk tovább, megújult erővel! Reméljük ahogy a lágy zenét hallgatjátok, és a képeinket nézegetitek, ebből a pozitív érzésből nektek is át tudunk adni kicsit. Nincs is mást mondjak: jó nézegetést! (ja és ha tehetitek, állítsátok a minőséget HD-ra, úgy sokkal szebb!)
BEST OF VDARTPHOTO VIDEO
(Csak egy kis előzetes: következő témánkban a menyasszonyi ruhákról igyekszem majd lerántani az abroncsot! Hamarosan jön!)
www.vdartphoto.com
BEST OF VDARTPHOTO VIDEO
(Csak egy kis előzetes: következő témánkban a menyasszonyi ruhákról igyekszem majd lerántani az abroncsot! Hamarosan jön!)
www.vdartphoto.com
2013. július 31., szerda
Esküvői fotózás - Az a bizonyos mesebeli üvegcipellő
Tudom, ismét egy csajos téma jön, de ahogy ma éppen képeket válogattunk,
pont ez jutott eszembe. Naná, hisz én is nőből vagyok... Minden lány
(legalábbis akiket én ismerek) rajong Hamupipőke történetéért. A csodás
átváltozás a mindennapi szürkeségből kitörve amolyan "királylány vagyok"
kategóriába nekünk egyszer adatik meg az életben: az esküvőnkön. És
igen, a cipő legalább olyan fontos szerepet kap a mi történetünkben is,
mint a mesében. Mert éjfélkor vége a csodás bálnak, le kell vessük a
királylány-ruhát (amit sajnos a legtöbbször vissza is kell adjunk) és
bizony a cipő az ami megmarad, és amit ha újra felhúzunk, felidézi
bennünk azt a napot, amikor mi is modern-kori Hamupipőkék lehettünk pár
órára.
Így hát teljesen jogos, hogy saját mesébe illő üvegcipellőnk kiválasztása több hónapos keresgélést, próbálgatást igényel. A mi mesénk azonban szerencsére halad a korral, és ma már minden lehetséges: a hagyományos zárt esküvői cipőtől kezdve, a nyitott orrú topánkán át egészen a vékonypántos szandálig válogathatunk kedvünkre. Sőt, ma egyre divatosabb, hogy színes cipőkkel adnak különleges jelleget megjelenésüknek a menyasszonyok. Kék, rézbarna, narancs, arany, ezüst, lila... Csak a képzelet szabhat határt. Esküvői fotósként pedig kimondottan élmény a szebbnél szebb lábbelik megörökítése, néha vagány vagy éppen nagyon romantikus kompozíciók kreálása. Női fotósként meg ennél több nem is kell a boldogságomhoz... egy pár szép cipő, egy parfüm, a gyűrűk és amit éppen találok.... És már kész is a mesekönyvbe illő fénykép.
A szépség mellett persze fontos a kényelem is, hiszen Hamupipőkét sem hallotta senki panaszkodni a bálon, éjfélig ropta a táncot. Nem mondok újat azzal, hogy a cipőt igenis be kell járatni. Még akkor is, ha Jimmy Choo vagy éppen Manolo Blahnik álmodta meg. És ha érezzük, hogy nagyon nem kényelmes hosszú távon, nem kell lemondani róla teljesen, de mindenképp célszerű egy váltó tánccipőt is választani mellé. (Naná lányok, végre egy ok arra, miért kell egyből két pár cipőt venni!) A sarok magasságát egyéni ízlésünk mellett a ruha jellege is befolyásolhatja, és természetesen a cipő anyagát és színét is praktikus akkor kiválasztani, ha már álmaink ruháját megtaláltuk. Azért esküvői fotósként meg kell mondjam nektek őszintén: igazán szép képeket csak magas sarkú cipőről lehet készíteni véleményem szerint. De ami még fontosabb: a magas sarok csodálatos tartást ad nekünk, és bizony mindenkinek a legelőnyösebb részeit emeli ki. Még egy apró tanács lábbeli-ügyben: győződjünk meg róla, hogy a talpa nem csúszik semmilyen felületen. Ha úgy érezzük, hogy járólapon, parketten jobban csúszkálnánk a kelleténél, semmi gond! Egy ügyes cipész pillanatok alatt meg tudja ezt oldani, és így végig elegánsan (és nem mellékesen biztonságosan) vonulhatunk a nagy napon. Így már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy ha csak egy napra is, de mi is Hamupipőkévé váljunk... csak egy kicsit modernebb, vagányabb kiadásban.
Ti mit gondoltok, választanátok valami igazán hagyományoktól eltérő cipőt az esküvőtökre?

2013. július 29., hétfő
Esküvői fotózás - Frizura esküvői fotós szemmel
Tudom, hogy a frizura kimondottan csajos téma... és mindemellett elég érzékeny is, hacsak nem áldott meg minket az ég samponreklámba illő hajzuhataggal. Engem nem, szóval mindig csak vágyakozva nézek azokra, akiknek nincsen ilyen "hajmeresztő" problémájuk... Ám külföldi menyasszonyaimtól és a sok fodrásztól megtanultam, mindenkinek lehet szép haja az esküvőn, és nem kell ehhez szigorú kontyokat kreálni. Tény, hogy egy lány életében a legszebb az esküvője napján szeretne lenni, és hogy valami igazán különleges hajkölteményre vágyik. Ezért is tapasztaltam azt Magyarországon, hogy a menyasszonyok többsége valamilyen kontyot, feltűzött frizurát választ a nagy napra. Hiszen ez különleges, ilyennek nem szoktuk látni magunkat és hagyományőrző jellege is van. Ám pont ez a hátránya is ennek a frizurának. Nem természetes érzés számunkra, hiszen nem
szoktuk meg ezt a viseletet. Esküvői fotósként a legtöbbször azt látom, a mai fiatal nők nem tudják igazán viselni a kontyot. Idegen érzés, és a képeket visszanézve idegen látvány is lesz számunkra. Így nehezebben tudunk a kamera előtt is természetesek lenni, és a fotóinkkal később szintén nehezebben azonosulunk. Esküvői fotósként így minden menyasszonyt arra bátorítok: legyen kiengedve a hajatok a nagy napon, amennyire csak lehet! Kanadai és amerikai menyasszonyaim közül szinte kivétel nélkül mindenkinek kiengedett vagy lazán feltűzött frizurája volt, és így sokkal bájosabb, természetesebb jelleget kapott megjelenésük. És ha nem elég hosszú, nem elég dús a hajunk, ma már az sem akadály! Profi hajhosszabbítással a nagy napra nekünk is lehet álomszép hajzuhatagunk!
És őszintén, fotósként kevés annál szebb látvány van, ahogy a napfény a leomló fürtökre esik, vagy ahogy egy lágy szellő meglibbenti a
menyasszony haját. Lányok, menyasszonyok, próbáljátok ki a kiengedett frizurát esküvőre, én még senkit nem láttam ezt megbánni! Remélem a képek alapján ti is kedvet kaptok hozzá! Ti mit gondoltok, hozzátok melyik frizura áll közelebb?
www.vdartphoto.com
2013. július 25., csütörtök
Esküvői fotózás - ki is a főnök?
Mielőtt bárki rosszra gondolna, nem a vdArtphoto körein belüli
főnökségről szól a kérdés. Inkább arról, ki is az esküvői fotós igazi
főnöke? A pár, aki megtalált minket és ránk esett a választása, hogy mi
örökítsük meg életük legszebb napját? Vagy a szülők, akik bizony sok
esetben állják a költségeket és így jogosnak érzik, hogy ők
irányítsanak? Egy idei esküvőnkön történtek gondolkodtattak el erről a
kérdésről ismét, és a sok évnyi esküvői fotózás során bizony nem először
kellett ebben a kényes helyzetben döntenünk. Történt ugyanis, hogy
reggel a lányos házba érkeztünk, fél órával korábban a megbeszéltnél,
hogy biztosan mindenre legyen nyugodtan időnk. Ahogy becsöngettünk,
nyílt az ajtó, és abban a pillanatban már egy pongyolás, hajcsavarós,
középkorú hölgy intett minket befelé és köszönés helyett közölte, hogy a
lépcsőnél mindenképpen kell képet készítsünk a családról, illetve
nehogy elmaradjon a koszorúslányokról egy kép a karzatnál felülnézetből,
és erre van a nappali a kandallóval, ahol szintén minden családtagról
kell fotó és..... És itt szakítottam udvariasan félbe, hogy
bemutatkozzak. Első meglepetése után ő is bemutatkozott, persze addigra
nem volt kérdéses számunkra, hogy a menyasszony édesanyjához van
szerencsénk. A nap további eseményeinél is mindig volt "ötlete", hogy
miről kell képet készítsünk, és hogy mikor és milyen szögből...
Félre ne értsetek, nincs azzal semmi baj, ha anyuka vagy apuka kér tőlünk bizonyos képeket. Mi is mindig arra törekszünk, hogy olyan esküvői fotókat készítsünk, ami az egész családnak örömet okoz. Ám fontos, hogy olyan embert találjatok fotósnak, akinek helyén van az esze és az egója... Aki elég profi ahhoz, hogy ne sértődjön meg azonnal azon, ha valaki a rokonságból kioktatja, és elég udvarias ahhoz, hogy ezt megfelelő kedvességgel tudja kezelni. Ám valahol el kell dönteni, kinek is dolgozunk aznap, hogy valóban a saját stílusunk érvényesülhessen és szabadon fotózhassunk, hiszen a párok pont emiatt választották a vdArtphoto-t. Ez sokszor kényes kérdés, hiszen gyakori, hogy a szülők úgy érzik, ha ők fizetnek, ők mondják meg mit szeretnének. Mi mégis úgy érezzük, a pár a mi igazi főnökünk, hiszen akik minket választanak, tudjuk, hogy maximálisan megbíznak bennünk és munkánk stílusában. És ennek megfelelően dolgozunk, még akkor is, ha ez néha ütközik azzal, amit anyuka vagy apuka elképzelt. Ehhez azonban szükségünk van a párok támogatására is. Jó lenne, ha Ti finoman ezt előre tisztázni tudnátok a szülőkkel, csak annyira, hogy elmondjátok nekik, megbíztok a választott esküvői fotós munkájában, és tudjátok, hogyha szabadon dolgozhat, minden kép el fog készülni, aminek el kell készülnie. Ha ezt a szülők megértik, akkor biztosak lehettek abban, hogy a nagy napon is sokkal simábban fog működni minden, és a fotósaitok valóban nyugodt szívvel eresztik szabadjára kreativitásukat veletek, értetek. Nem tudom ti voltatok-e már ilyen helyzetben, akár még most esküvő előtt, akár ha már házasok vagytok, az esküvőtök napján, vagy esetleg esküvői fotósként... Érdekelne, veletek mi történt, illetve hogyan kezeltek/kezelnétek egy ilyen helyzetet? Szerintetek igazából ki a főnök?

2013. július 24., szerda
Esküvői fotózás tabuk nélkül
Helló mindenkinek és üdv a blogon!
Esküvői fotós blogot elkezdeni nem egyszerű feladat. Elsősorban azért, mert az emberben azonnal felmerül, lehet hogy a kutyát sem érdekli a mondanivalója. Aztán tovább gondolkodik, hogy lehet mégis... Bízik abban, hogy tud olyat írni, amivel felkelti mások érdeklődését. Hogy esetleg segíthet, ötleteket adhat, tájékoztathat, megnyugtathat, szórakoztathat másokat, akiket érdekel az esküvői fotózás, és két esküvői fotós munkája, mindennapjai. De hogyan is lehet ezt elérni? Miről szóljon ez a blog? Jó kérdés... Azt tudom, hogy miről nem. Úgy érzem, itt az ideje nem csupán szép esküvői képeket, vagy eljegyzési fotókat mutogatni nektek. Ennél sokkal többet szeretnék. Szeretnék menyasszonyoknak segíteni abban, mit tehettek azért, hogy igazán szép fotók készülhessenek az esküvőtökről és rólatok. Szeretnék eligazodást nyújtani abban, hogyan válasszatok esküvői fotóst magatoknak, hogy megtaláljátok azt a stílust, ami igazán hozzátok illik. Esküvői fotós kollégáknak, vagy lelkes fotósoknak néha segítenék ötletekkel az esküvői fotózás terén, hátha valami frisset, újat tudok nyújtani számukra. Jó lenne, ha egy olyan blogot tudnék adni nektek, ahol idővel néhány szép fotón kívül megtalálhattok mindent, ami az esküvői fotózás terén érdekel benneteket. Hogy megismerjétek, mi is áll egy csodálatos kép mögött mind szakmailag, mind emberileg. Szeretném, ha kicsit bepillantást nyernétek két esküvői fotós mindennapjaiba: a szép pillanatokba, az izgalmakba és a nem túl kellemes kemény munka részébe. Egyvalami biztos: ez a blog az esküvői fotózásról fog szólni tőlünk, nektek. Őszintén, tabuk nélkül, és egy nagy adag szeretettel. Mert másként nem érdemes. Lehet szeretni, lehet egyet nem érteni, lehet kétkedni és leginkább lehet kérdezni és véleményt mondani. Ami itt majd elhangzik, az nem szentírás. De szívből fog jönni, a mi belső lencsénken keresztül, az biztos. A többi majd kialakul magától, ha a fentiekhez tartjuk magunkat, abból úgy hisszük, rossz nem lehet! Innentől fogva kellemes olvasgatást kívánok mindenkinek, és jó szórakozást a bloghoz!

2013. július 18., csütörtök
Tiffany és Francois - Régimódi romantika (eljegyzési fotók)
Tiffany és Francois mindent megadott nekünk, amit egy fotós kérhet, és még annál is többet. Esküvőjük előtti eljegyzési képeikhez nagyszerű helyszínt, remek stílus-koncepciót, egyedi tervezésű ruhát választottak, amit csodaszép frizura és smink egészitett ki... és olyan nagyon természetesek a kameráink előtt! A fotózás fantasztikus volt, és tudtuk, hogy a képek extra különlegesek lesznek. Ahogy a fotóikon dolgoztunk, éreztük, hogy szinte kiabálják, hogy "fekete-fehér". Rendkívül izgatottak vagyunk hogy mindezt bemutathatjuk nektek. www.vdartphoto.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)